Szerző: AMEadminisztracio

Zentai Anna

Zentai Anna

Zentai Anna asztrozófus

Gyermekkorom óta gazdag és izgalmas élményeket jelentett a belső világ, a láthatatlan, melynek jelentősége mindig egyértelmű volt számomra. Az álmaimmal való intenzív foglalkozással kezdődött az utam és a ’90-es évek vége felé egyre erőteljesebben talált meg az asztrológia. 2000-től 2004 végéig intenzíven tanultam asztrológiát, de egy érzés uralkodott el rajtam egyre jobban, amely szinte a ‘semmiből’ jött, külső hatás nélkül és egyértelműen súgott valamit, amit nem értettem, csak éreztem.

Senki nem volt rám befolyással, mégis folyamatosan jött az az érzés és gondolat, hogy amit tanulok, amivel foglalkozom, az nincs úgy rendben, ahogyan én tudom. Ez odáig fajult, hogy 2004 novemberében úgy döntöttem, végleg abbahagyom az asztrológiával való foglalkozást. Ekkor egy érdekes álmot láttam: egy tanteremben ültem és a táblánál egy középmagas, fekete hajú férfi magyarázott valamit, amit addig nem tudtam a csillagos égboltról. Fél év múlva ez az álmom megvalósult.

Ekkor, 2005 tavaszán találkoztam Paksi Zoltánnal, aki bevezetett az asztrozófia, az ősi csillagbölcselet világába és én azonnal tudtam: ez az, amit kerestem, ezzel vagyok összehangolva! 2005 őszétől, tizennégy éven át tanultam Zoltán több képzésén is.

Asztrozófusi-asztrológusi oklevelet 2013 februárjában szereztem, de ekkor már évek óta hivatalosan is ezt a szeretett hívatást végeztem. 2013 elején, puszta kíváncsiságból kezdtem írni napi-heti előrejelzéseket, amelyeket tavasztól egy internetes magazin is elkért és közölni kezdett. 2013 nyarára elindítottam közösségi oldalamat és saját Blog oldalamat is, ahol a mai napig, folyamatosan teszem közzé írásaimat, előrejelzéseimet, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek. 

Időközben sok mást is tanultam, így Tarot elemzésekkel, Csillagmeditációval és egyebekkel is foglalkozom.

2015-ben kezdtem el asztrozófia tanfolyamokat, képzéseket indítani. Ma már csak ezeket végzem, csoportos képzéseket, tanfolyamokat, workshopokat és meditációkat tartok, igyekszem segíteni az embereket abban, hogy önmagukra rátalálva, minőségi, boldog, örömteli, teljes életet élhessenek.

www.zentaianna.hu

Juhász Nóra

Juhász Nóra

Juhász Nóra tradicionális és kérdőasztrológus vagyok továbbá Bach virágesszenciákkal foglalkozó tanácsadó.

A civil életben idegenvezetői és külkereskedelmi főiskolai végzettséggel rendelkezem, a gyakorlati életben az egyik kereső foglalkozásom és vállalkozásom az idegenforgalom területéhez köt.

Több mint 20 éve foglalkozom és tanulmányozom az asztrológia csodálatos világát. 2000-2005 között A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Kalo Jenő által fémjelzett asztrológiai iskolájába jártam és ott végeztem, mint tradícionális asztrológus. Tanácsadóként arra törekszem, hogy a hozzám fordulók minél inkább elmélyedjenek az önismeretükben, megismerjék sorsfeladataikat és az abból fakadó lehetőségeiket a legjobban kiaknázhassák hétköznapi életük során.

2013-2015 között a RACAS Egyesület Herbály Zsuzsa által létrehozott horary – kérdőasztrológiai iskolájában tanultam és végeztem, mint kérdőasztrológus. Tanácsadóként a mindennapi élet gyakorlati kérdéseire és hétköznapi igen-nem dilemmáira tudok nagyon pontos válaszokat adni a klasszikus asztrológia ezen technikája segítségével. Születési dátum nem kell hozzá, csupán egy jól feltett kérdés egy aktuális élethelyzetre és a gyors válasz felesleges időveszteséget, pénzt avagy eltékozolt energiát takaríthat meg a kérdezőnek!

2021 januárja óta Tamáskovits Gyula 2 éves középkori asztrológiai iskolájában képzem tovább magam, ahol úgy érzem megtaláltam a tiszta forrást, ami az asztrológia legősibb technikáinak és bölcsességének megismeréséhez vezet.

Bach virágterápiás tanácsadóként célom, hogy tudásommal segítséget nyújtsak mindazoknak, akik tenni szeretnének önmaguk jó közérzete, egészsége és érzelmi kiegyensúlyozottsága érdekében!

Elérhetőségeim:

Fogadónapjaim:  kedd-szerda-csütörtök
Telefon: + 36 20 9193605  ( Viber, Messenger, Whatsapp is)
E-mail: junora@t-online.hu
Honlap: www.ituna-asztrologia.hu
Facebook: www.facebook.com/Ituna.Studio.asztrologia.bachviragterapia

Pernyei Gábor

Pernyei Gábor

Név:                Pernyei Gábor

Telefon:          06-30-901-2895

E-mail:            pernyei.gabor@vivaldi.net

Honlap:           https://www.idokod.hu

Asztrológiával 1998 óta foglalkozom; pusztán kíváncsiságból kezdtem tanulni, mint filozófiai rendszer érdekelt, valójában szkeptikusként. A tanulmányaim során azonban lépten-nyomon azt tapasztaltam, hogy az asztrológia egy valóban működő rendszer, sőt, hogy az egymástól különböző asztrológiai irányzatok, egymás mellett és külön-külön is, akár a hétköznapi életben is közvetlenül ellenőrizhetően működő rendszerek – ezzel már önmagukban is, együttesen pedig még inkább bizonyítva egy, az anyagi világon túl lévő – nem ok-okozati – világ létezését, ami az anyagi világ működésének és létezésének mélyebb okát és tulajdonképpeni értelmét adja meg.

Érdeklődésem azóta nem kizárólagosan asztrológiai irányú, hanem mindenre kiterjed, ami ennek a világnak a működését; a létezés okát és célját megérteni segíthet, de a fő irányvonalam ebben az asztrológia maradt. Az asztrológiai gyakorlatomban leginkább a morini irányvonalat követem, leginkább azért, mert a tanulmányaimat is ezen a vonalon kezdtem el, ebben vannak a legmélyebb ismereteim, és ezt érzem magamhoz legközelebbinek – de szeretném itt is kiemelni, hogy más irányzatokat, egymás közti látszólagos ellentmondásaik ellenére is, ugyanolyan helytállóaknak tapasztaltam meg, mint a “sajátomat”.

Legelőször Kalo Jenőnél kezdtem el tanulni, akinek itt is szeretném megköszönni, hogy az asztrológia szilárd alapjait rakta le számomra és bennem. Ugyanígy köszönet illeti többi tanítómesteremet: Mireisz Lászlót, Kovács Gábort, Paksi Zoltánt, Barlai Zoltánt, akiktől az asztrológia kimeríthetetlenségét és sokszínűségét tanultam meg; a sor hosszan folytatható lenne mindazokkal az ismert vagy akár kevésbé ismert emberekkel – nem csak asztrológusokkal, természetesen -, akiknek a könyveit olvastam, vagy akár csak egy-egy mondatukkal hatottak rám, ösztönöztek, emeltek rajtam, előre segítettek.

2021.04.27.

Pernyei Gábor

SZÁMMISZTIKA TANFOLYAM

SZÁMMISZTIKA TANFOLYAM

Számmisztika tanfolyam indul 2022.októberében az AME szervezésében!

Hogy tudom hasznosítani a számmisztikát asztrológusként?
Az asztrológiát művelők számára a számmisztikai tudás elsajátítása olyan árnyalatokat hoz a már meglévő tudásába, ami segít akár az előrejelzések készítésében, akár a születési idő pontosításában. Ezen kívül egy új személyiségelemző és -fejlesztő módszerrel is gazdagodik, ami nem csak a munkában, de a magánéletben is hatékony segítője lesz.

Mikor lehet szükségünk számmisztikai elemzésre?
– bármikor, ha jobban meg szeretnénk ismerni önmagunkat,
– pályaválasztás előtt,
– gyermek születésekor
– új párkapcsolat elején, hiszen a két születési képletből azonnal látszik, összeillőek vagyunk -e,
– ha fel szeretnénk éleszteni párkapcsolatunkat/házasságunkat,
– vagy, ha egyszerűen csak kíváncsiak vagyunk, merre tart az életünk

Tanfolyam modulok:
Az alapozó tanfolyam: Megismerjük az egyes számok alaptermészetét és mindazt, ami a személyiségelemzéshez szükséges.

A mestertanfolyam: A számmisztikai előrejelzési módszerekkel és sorselemzéssel, valamint az összevetésekkel (synastria) is foglalkozunk. A két tanfolyami modul együtt az asztrológiai elemzések részletességével teljesen megfeleltethető.

A tanfolyam időtartama:
Az oktatási alkalmak 60 percesek.

Az alapozó tanfolyam: 5 alkalom – tanusítványt kap az elvégzéséről a hallgató.

A mester tanfolyam: 5 alkalom + a vizsga – Numerológus tanúsítványt kap a sikeresen vizsgázó hallgató
Az alapozó tanfolyamra épülő tudás, az elvégzés feltétele az alapozó tanfolyam tanúsítványa.

A teljes tanfolyam (alapozó+ mester) 10+1 alkalom – a végén tett sikeres vizsga után tanúsítványt kap a hallgató.

Az oktatás heti rendszerességgel, online konzultációk keretében történik. A tanfolyam az elméleti és gyakorlati képzést, valamint a vizsgát is magába foglalja. Elvégzéséről tanúsítványt állítunk ki

Tanfolyam vezető:
Fejérvári Laura okl. numerológus
Tigrisszem.hu

Bemutatkozás:
Fejérvári Laura vagyok, okleveles numerológus, tenyérelemző, és Tarot-mester. 
Kártyakirakásokkal 12 éves korom óta foglalkozom, ekkor vettem észre, hogy olyan összefüggéseket látok meg a kártyában, ami mások számára rejtve maradnak.
Később tovább képeztem magam, megismerve a számok jelentését, tenyerünk vonalait. Önismereti utam során kapcsolatba kerültem az asztrológiával is, aminek szimbólum- és jelrendszere a mai napig lenyűgöz.
Hiszem, hogy a válasz mindenkiben benne van, a kártya, a számmisztika az asztrológia és a tenyérelemzés pedig csodálatos segítő módszerek ahhoz, hogy az felismerhető legyen Önmagunk számára.

“Ami előttünk és mögöttünk áll, semmiség ahhoz képest, ami bennünk rejlik. Ha feltárjuk belső világunkat csodálatos dolgok történhetnek.” (H. D. Thoreau)

A számmisztika eredete egészen az ókori Görögországra vezethető vissza, ahol is a “Számok Atyja” néven ismert híres matematikus és filozófus, Phytagoras (magyarosan Pitagorasz, Kr.e.:582-496) élt és tanított. Minden dolgok alapjának a Számot tekintette, mely az egyetlen örökkévaló létező, és amellyel minden létező viszonyt ki lehet fejezni. Tanításai nyomán számos iskola alakult, követői sajátos rendszereket állítottak fel, melyek segítségével minden ember “besorolható” valamely számkategóriába. Ez a szám meghatározza jellemét, belső világát, törekvéseit, munkabírását, kreativitását, szorgalmát, viszonyát a többi emberhez, szerelmének mértékét. Ezen kívül meghatározhatja külső tulajdonságait, de akár étkezési és alvási szokásait is. Amint megállapítottuk ki melyik csoportba tartozik, azonnal felismerhetővé válnak az illető előnyös, vagy előnytelen tulajdonságai, illetve az is, hogy milyen viszonyban van a másik emberrel.

Tanfolyam árak:
Az alapozó tanfolyam önmagában: 64.500 Ft /fő
– AME tagoknak 60.000 Ft. /fő

A mester tanfolyam díja (vizsgadíjjal együtt): 54.500 Ft /fő
-AME tagoknak 50.000 Ft. /fő

A teljes (alapozó és mester) tanfolyam ára:
2 fő esetén: 94.500 Ft / fő (Van lehetőség egyéni oktatásra is.)
AME tagoknak: 90.000 Ft. /fő

3-4 fős minicsoportban: 74.500 Ft
AME tagoknak: 70.000 Ft. /fő

Ha a két modult nem egyben szeretnéd elvégezni, akkor a mestertanfolyamra jelentkezni kizárólag a korábban elvégzett alapozó tanfolyam tanúsítványával lehetséges!

Részletfizetési lehetőség:
Alapozó tanfolyam: Jelentkezéskor a 34500Ft + 30000 Ft a harmadik óráig.
Mester tanfolyam: 29500 Ft.+ 25000 Ft
A teljes tanfolyam:
2 fő esetén: 54500 Ft + 40000 Ft
3-4 fő esetén: 44500 Ft + 30000 Ft

Részletfizetési lehetőség AME tagsági kedvezmény esetén:
Alapozó tanfolyam: Jelentkezéskor 30000 Ft + 30000 Ft a harmadik óráig.
Mester tanfolyam: 25000 Ft + 25000 Ft a harmadik óráig.
A teljes tanfolyam:
2 fő esetén: 45000 Ft + 45000 Ft a harmadik óráig.
3-4 fő esetén 35000 Ft + 35000 Ft a harmadik óráig.

Jelentkezni az ame@asztrologusok.hu e-mail címen lehet

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!