Hónap: 2018 december

Gál Judit

Gál Judit

 „Voltam már fenn, voltam már lenn…
Mindenhol jó, de a legjobb útközben.”
Bródy János

Bemutatkozás

1949. január 27-én, Angelika napján születtem, Nap szerinti jegyem és Ascendensem is Vízöntő.

Az asztrológiához olyan átfogó kérdések vezettek el, amelyekre más módon nem kaptam választ. A makacsul és saját befolyásomon kívül ciklikusan megjelenő azonos típusú események, jelenségek; konokul visszatérő hasonló problémák; az a gyanú, hogy életünk valamilyen szövevényes rendszer mentén rendeződik pont úgy, ahogyan zajlik. Magától értetődően következnek a további kérdések: mit tud tenni az egyén a tőle független erőkkel szemben vagy azokkal együttműködve, hol vannak a határok. Ma már nem teszek fel ilyen kérdéseket, hiszen minden válasz után újabb és újabb kérdőjelek keletkeznek. A felismerésekből összeálló mozaik azonban mindig kiegészül néhány darabbal és gazdagítja ismereteimet, alakítja világképemet. Végső soron mindig is azt vallottam, hogy a kiindulópontnál és a célnál sokkal fontosabb az úton járni, s ehhez továbbra is a legkitűnőbb kísérő számomra az asztrológia, melyet szeretett tanáromtól, dr. Nagy Róberttől tanultam. Az 1990-ig funkcionáló Körösi Csoma Sándor Intézet Asztrológia tagozatán végeztem.

Az asztrológiai vezetett el a reinkarnációs utazáshoz, utaztatáshoz is, amit 1994-től gyakorolok. Kiegészítésként betekintést nyertem még más tanácsadó- jóseszközök használatába: cigány- és tarot kártya, rúna, numerológia, Ji csing. Energetikai jellegű tanfolyamokat végeztem. (Reiki, Arolo, Szellemgyógyászat, angyaltanfolyam és elég jól ismerem az ugyancsak energiákkal dolgozó Feng Shuit is.) Lelkes híve vagyok a kineziológiának. Az említett eszközöket saját életemben használom, tanácsadás szinten – a rúnákat kivéve – nem kontárkodom bele.

Visszakanyarodva tevékenységeimhez: az egyéni tanácsadáson kívül több, mint 30 éve tanítok, kidolgoztam egy intenzív tanfolyamot, amit csoportosan és egyénileg, levelező rendszerben is lehet végezni.

Miután az egyik legfontosabb dolognak tartom a karma rendező elvének megnyilvánulásait, az ezt jelölő Holdcsomó köré építve 2000 óta, egy-egy társsal együtt speciális karmatréningeket vezetek, kisebb-nagyobb szünetekkel.

Minderről a www.karmaasztrologia.info honalpon részletes információkat lehet találni.

Honlap: www.karmaasztrologia.info
Facebook: Gál Judit (Karma Asztrológia)
Telefon: +36308966069

Liszkay Judit

Liszkay Judit

Liszkay Judit vagyok okleveles nyugati és kínai asztrológus.
www.liszkayjudit.hu

Egészen fiatal korom óta az ezotéria és a spiritualitás világa vonzott. A Mantra természettudományi főiskolára iratkoztam be parapszichológia szakra. Valahogy sosem érdekelt egy „normális” karrier ígérete. Mindig az a világ vonzott, ami szabad szemmel nem látható, mégis meghatározza az életünket. Sosem arra figyeltem, hogy mit mondanak az emberek, hanem, hogy hogyan mondják.

Mi van vajon a szavaik mögött? Mi motiválja őket, mikor döntéseket hoznak? Milyen erők formálják a Sorsukat? Hogyan reagálnak a stressz helyzetekre?

És sorolhatnám… És aztán jött az asztrológia.

Egy rendszer, ami nagyon sok dologra megadta a választ. Aki ismer, az tudja, hogy bizonyos értelemben racionális ember vagyok, erős problémamegoldó képességgel. Nem jellemző rám a közhelyek puffogtatása és a nagyon magasröptű elmélkedések sem. Minden esetben a hétköznapi helyzetekben próbálok megoldást találni a felmerülő problémákra. Az asztrológia egy kiváló iránytű, ami megfelelő önismerettel, tudatossággal ás nyitottsággal ötvözve praktikus mankóként szolgál, ha elakadunk az életünkben. Nem fogja megoldani a gondjainkat, de megértést ad. A megértés pedig segíti a döntéseinket. Engem már a huszas éveimben elvarázsolt ez a világ.

Először Égető-Szabó János asztrológiai iskoláját végeztem el 1999-ben, majd Paksi Zoltánnál folytattam asztrozófiai tanulmányaimat (2005-2008) és végül Nagy Melinda vezetett be a kínai asztrológia rejtelmeibe (2014-2017).

Mindhárom iskola óriási hatással volt rám, de a kínai asztrológia és Melinda filozófiája, szemlélete és tanításai tették fel végérvényesen az i-re a pontot. Az Ő segítségével tudatosult bennem, hogy hivatásomként is ezt az utat kell választanom. Ezért a felismerésért örökké hálás leszek neki.

Maximálisan egyetértek az Asztrológusok Magyarországi Egyesületének céljaival és törekvéseivel.

Zentai Anna

Zentai Anna

Zentai Anna asztrozófus

Gyermekkorom óta gazdag és izgalmas élményeket jelentett a belső világ, a láthatatlan, melynek jelentősége mindig egyértelmű volt számomra. Az álmaimmal való intenzív foglalkozással kezdődött az utam és a ’90-es évek vége felé egyre erőteljesebben talált meg az asztrológia. 2000-től 2004 végéig intenzíven tanultam asztrológiát, de egy érzés uralkodott el rajtam egyre jobban, amely szinte a ‘semmiből’ jött, külső hatás nélkül és egyértelműen súgott valamit, amit nem értettem, csak éreztem.

Senki nem volt rám befolyással, mégis folyamatosan jött az az érzés és gondolat, hogy amit tanulok, amivel foglalkozom, az nincs úgy rendben, ahogyan én tudom. Ez odáig fajult, hogy 2004 novemberében úgy döntöttem, végleg abbahagyom az asztrológiával való foglalkozást. Ekkor egy érdekes álmot láttam: egy tanteremben ültem és a táblánál egy középmagas, fekete hajú férfi magyarázott valamit, amit addig nem tudtam a csillagos égboltról. Fél év múlva ez az álmom megvalósult.

Ekkor, 2005 tavaszán találkoztam Paksi Zoltánnal, aki bevezetett az asztrozófia, az ősi csillagbölcselet világába és én azonnal tudtam: ez az, amit kerestem, ezzel vagyok összehangolva! 2005 őszétől, tizennégy éven át tanultam Zoltán több képzésén is.

Asztrozófusi-asztrológusi oklevelet 2013 februárjában szereztem, de ekkor már évek óta hivatalosan is ezt a szeretett hívatást végeztem. 2013 elején, puszta kíváncsiságból kezdtem írni napi-heti előrejelzéseket, amelyeket tavasztól egy internetes magazin is elkért és közölni kezdett. 2013 nyarára elindítottam közösségi oldalamat és saját Blog oldalamat is, ahol a mai napig, folyamatosan teszem közzé írásaimat, előrejelzéseimet, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek. 

Időközben sok mást is tanultam, így Tarot elemzésekkel, Csillagmeditációval és egyebekkel is foglalkozom.

2015-ben kezdtem el asztrozófia tanfolyamokat, képzéseket indítani. Ma már csak ezeket végzem, csoportos képzéseket, tanfolyamokat, workshopokat és meditációkat tartok, igyekszem segíteni az embereket abban, hogy önmagukra rátalálva, minőségi, boldog, örömteli, teljes életet élhessenek.

www.zentaianna.hu

Juhász Nóra

Juhász Nóra

Juhász Nóra tradicionális és kérdőasztrológus vagyok továbbá Bach virágesszenciákkal foglalkozó tanácsadó.

A civil életben idegenvezetői és külkereskedelmi főiskolai végzettséggel rendelkezem, a gyakorlati életben az egyik kereső foglalkozásom és vállalkozásom az idegenforgalom területéhez köt.

Több mint 20 éve foglalkozom és tanulmányozom az asztrológia csodálatos világát. 2000-2005 között A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Kalo Jenő által fémjelzett asztrológiai iskolájába jártam és ott végeztem, mint tradícionális asztrológus. Tanácsadóként arra törekszem, hogy a hozzám fordulók minél inkább elmélyedjenek az önismeretükben, megismerjék sorsfeladataikat és az abból fakadó lehetőségeiket a legjobban kiaknázhassák hétköznapi életük során.

2013-2015 között a RACAS Egyesület Herbály Zsuzsa által létrehozott horary – kérdőasztrológiai iskolájában tanultam és végeztem, mint kérdőasztrológus. Tanácsadóként a mindennapi élet gyakorlati kérdéseire és hétköznapi igen-nem dilemmáira tudok nagyon pontos válaszokat adni a klasszikus asztrológia ezen technikája segítségével. Születési dátum nem kell hozzá, csupán egy jól feltett kérdés egy aktuális élethelyzetre és a gyors válasz felesleges időveszteséget, pénzt avagy eltékozolt energiát takaríthat meg a kérdezőnek!

2021 januárja óta Tamáskovits Gyula 2 éves középkori asztrológiai iskolájában képzem tovább magam, ahol úgy érzem megtaláltam a tiszta forrást, ami az asztrológia legősibb technikáinak és bölcsességének megismeréséhez vezet.

Bach virágterápiás tanácsadóként célom, hogy tudásommal segítséget nyújtsak mindazoknak, akik tenni szeretnének önmaguk jó közérzete, egészsége és érzelmi kiegyensúlyozottsága érdekében!

Elérhetőségeim:

Fogadónapjaim:  kedd-szerda-csütörtök
Telefon: + 36 20 9193605  ( Viber, Messenger, Whatsapp is)
E-mail: junora@t-online.hu
Honlap: www.ituna-asztrologia.hu
Facebook: www.facebook.com/Ituna.Studio.asztrologia.bachviragterapia

Pernyei Gábor

Pernyei Gábor

Név:                Pernyei Gábor

Telefon:          06-30-901-2895

E-mail:            pernyei.gabor@vivaldi.net

Honlap:           https://www.idokod.hu

Asztrológiával 1998 óta foglalkozom; pusztán kíváncsiságból kezdtem tanulni, mint filozófiai rendszer érdekelt, valójában szkeptikusként. A tanulmányaim során azonban lépten-nyomon azt tapasztaltam, hogy az asztrológia egy valóban működő rendszer, sőt, hogy az egymástól különböző asztrológiai irányzatok, egymás mellett és külön-külön is, akár a hétköznapi életben is közvetlenül ellenőrizhetően működő rendszerek – ezzel már önmagukban is, együttesen pedig még inkább bizonyítva egy, az anyagi világon túl lévő – nem ok-okozati – világ létezését, ami az anyagi világ működésének és létezésének mélyebb okát és tulajdonképpeni értelmét adja meg.

Érdeklődésem azóta nem kizárólagosan asztrológiai irányú, hanem mindenre kiterjed, ami ennek a világnak a működését; a létezés okát és célját megérteni segíthet, de a fő irányvonalam ebben az asztrológia maradt. Az asztrológiai gyakorlatomban leginkább a morini irányvonalat követem, leginkább azért, mert a tanulmányaimat is ezen a vonalon kezdtem el, ebben vannak a legmélyebb ismereteim, és ezt érzem magamhoz legközelebbinek – de szeretném itt is kiemelni, hogy más irányzatokat, egymás közti látszólagos ellentmondásaik ellenére is, ugyanolyan helytállóaknak tapasztaltam meg, mint a „sajátomat”.

Legelőször Kalo Jenőnél kezdtem el tanulni, akinek itt is szeretném megköszönni, hogy az asztrológia szilárd alapjait rakta le számomra és bennem. Ugyanígy köszönet illeti többi tanítómesteremet: Mireisz Lászlót, Kovács Gábort, Paksi Zoltánt, Barlai Zoltánt, akiktől az asztrológia kimeríthetetlenségét és sokszínűségét tanultam meg; a sor hosszan folytatható lenne mindazokkal az ismert vagy akár kevésbé ismert emberekkel – nem csak asztrológusokkal, természetesen -, akiknek a könyveit olvastam, vagy akár csak egy-egy mondatukkal hatottak rám, ösztönöztek, emeltek rajtam, előre segítettek.

2021.04.27.

Pernyei Gábor